Éva polgári foglalkozása védőnő. Írni 16 évesen kezdett és csak utána következett az egészségügy. De próbálkozott újságírással, tanult nyelveket, sőt a pénzügyi szakmába is belekóstolt. A fantáziájában azonban sötét dolgok játszódnak le.
- Úgy vélem, célszerű lenne újjáépíteni Washingtont, majd az egész világot és helyrehozni mindazt, amit ti, emberek elrontottatok - olvas fel regényéből Molnár Éva. - Próbáltam ezügyben beszélni vele még tegnap - egy nyíl a halott elnök felé bökött - de kooperációra nem volt hajlandó, ezért kénytelen voltam kilőni egy-két nukleáris rakétát.
Részlet egy novellából, ahol a mesterséges intelligencia átveszi az uralmat. Mindenki azt mondja, írásai elég komorak, a Riddick című filmhez hasonló stílusúak. Azért Éva alapjában véve kedves lány.
- Magánéletben is elég kedves vagyok. Igazából a novellák úgy keletkeztek, hogy a dühömet így próbáltam levezetni. Tehát valakit megölök esetleg és akkor mindjárt nyugodtabb vagyok.
A jó példa meg volt, hiszen 12 évesen már Agatha Christie regényeit olvasta, utána jött Stephen King, aztán belszeretett a sci-fibe. 40 kilónyi Galaktika magazint vásárolt egyszer és buszon hozta haza. Témáit maga körül találja.
- Egy része a védőnői munkából jön, elég sok dolgot látok a gyerekek között, amit így felnőtt fejjel nem igazán értek és nem igazán tetszik. Hatalmas nagy a fogyasztás és igazából borzasztó pénzéhesek a gyerekek.
Most már regényén dolgozik. Jövőre szeretné kiadni, de a legfontosabb egyelőre egész más. - 2-3 év múlva szeretnék gyereket. Jelenleg ez foglalkoztat.
Azért, ha van egy jó ötlete, az általában aludni sem hagyja, rögtön le kell írnia.
Molnár Éva könyvének címe: Álmok szigete.
Forrás: Kapos Pont
[http://www.kapos.hu/index.php?highlight=moln%E1r+%C9va&cid=64436]