Orvos, régész
"Az élet túlságosan rövid ahhoz,
hogy az ember pesszimista legyen."
Oláh György
Móczár István 1942-ben született a Békés megyei Dévaványa közelében, Kéthalmon. Sokat köszönhet édesapjának, akitől sokoldalúságát örökölte. Már fiatal korában magával ragadta a letűnt civilizációk titokzatos világa. Bár később orvosnak tanult, de a régészet is élete meghatározó részévé vált. Medikusként Pécs városában számos ásatáson vett részt. Az ismeretlen iránti vonzalom életfilozófiájává vált.
1970-ben megházasodott, azóta is harmonikus kapcsolatban él történelemtanár feleségével. Lánya, Katalin édesapja hivatását követte. Életének második szakasza a főváros melletti Maglódhoz kötődik, ahol mind a mai napig háziorvos.
Munkája során ötvözte a könyvtári kutatómunkát a régészeti kutatással, a fotózással és a filmezéssel, illetve a leletek mélyebb megismerését, értelmezését is feladatának tartotta. Kéthalmon és a Mediterráneumban fellelt neolitikus tárgyak hasonlósága arra késztette, hogy jobban megismerje a tájegységek közötti kapcsolatok hátterét. Miközben kutatási céllal végigjárta a Mediterráneum legfontosabb régészeti lelőhelyeit, lassan a minószi kor szerelmese lett.
A minószi Atlantisz (2000, tévéfilm),
Maglód a harmadik évezred küszöbén (2002, a monográfia társszerzője, a könyv CD-ROM-jának készítője),
A minószi Atlantisz rejtélye (2004, régészetről és utazásokról szóló képes album).
Móczár István dr.: Európa Atlantisza