Szalay Károlyt a Szerelmes éveink című regényének megjelenéséig a szatíra és a komikum kiváló kutatójaként ismerték az olvasók. 1985-ös első kiadásakor egy regénytrilógia első köteteként, melyet később a Párhuzamos viszonyok és a Bikakolostor követett, nagy sikert aratott.
Szalay regénye olvasmányos memoárféleség, mely az egyetem zárt világát ábrázolja, a fordulat évétől az ötvenes évek közepéig. Hőse, a disszidens Csapody szerelmi históriáján keresztül, a választott műfaj ellenére elfogulatlanul, pontos tényismerettel mutatja be az ötvenes évek fiatal értelmiségének hétköznapjait, a nap mint nap megélt, megszokott, de végső soron mégsem elfogadott tébolyult rendszer ideológiáját. „Volt azonban valami katolikus viszonyulás a mi párt iránti érzelmeinkben. Azt hittük, hogy ha belül, gondolatainkban, meggyőződésünkben szocialisták vagyunk, azt méltányolni fogják, mint méltányolja az Isten a túlvilágon a hitet, s nem jöttünk rá arra, hogy csak a szájtépésnek és a hangoskodásnak van az egyetemen árfolyama.”
Szalay regényében mindvégig két témáról ír, a politikáról és a szexről. Tény, hogy regénye irodalmi félpornó, mégsem öncélúak a szókimondó sorai, nem akar szexuális tabukat döntögetni vagy bárkit provokálni, sokkal inkább az egyénre kiható politika hatását kívánta érzékletesen bemutatni az ötvenes évek álszent, szocialista puritánságában.
Hajdani (lázadó) alakokat idéz meg, akik a fojtogató mindennapok elől szívesen menekültek egy széplány, vagy éppen egy megaszalódott prosti combjai közé. A szeretkezések pontos, de mégis mindig ízléses aprólékos leírása két szempontból is figyelmet érdemel, lehetővé teszi annak közlését, amire Szalay vállalkozott. Írni akart kendőzetlenül Rákosiról, 1956-ról mint forradalomról a tirannus ellen, a kitelepítésekről, a padlássöprésekről. Ebben az esetben a szerelmes jelenetek eszközök a cenzúra átvágására. Ugyanakkor felszabadított egy sajátos nyelvet, melyet neveltetésünk, kultúránk a hálószobába száműzött, irodalmunk 1985-ig tabunak kezelt, holott részese mindannyiunk hétköznapjainak.
Szereplőinek jellemábrázolására az anekdotázást, az iróniát használja fel. Csapody naivságát így írja meg: „…de akkor még nem sejtettünk semmit, felhőtlenül, gondtalanul, reményektől dadogva hittünk a női nemi szerv és- Rákosival az élen- az MKP mindenhatóságában.”
Szalay Károly regényében két nőről ír (az alkalmi női mellékszereplők funkciója nem több a nemi vágyakozás előidézésénél) Gabiról, a Nőről, és Juditról az elhasznál ódott feleségről. Udvari Gabi, a fiatal, széparcú lány karaktere majdnem mindvégig álomszerű. Ő a Nő, akiért sokan rajonganak, és akit látszólag könnyű, valójában mégis nehéz meghódítani, alakja valószínűtlen, a visszaemlékező fantáziája által foldozott. Gabi kiismerhetetlen, az olvasó mindig olyannak ismeri meg, amilyennek a férfiak éppen látják. Csak legvégül, a kitelepítés okán válik annyira kézzelfoghatóvá személye, hogy sorsával azonosulni is tudunk, mindaddig pusztán csak nő, pozitív érzelmek tárgya, akiről egy férfi férfinak ír, vagy akiről férfitársaságban beszél. Így válik a hősnő, a kacér lány Csapody számára az elszalasztott nagy lehetőséggé, akire szeretettel, szerelemmel néz, és érezhetően torzan ítél meg.
Judit alakja sokkal természetesebb, életszerűbb. Hajagos felesége, akiről ezt olvashatjuk: „… fekete haja gusztustalanul megszürkült, mindig csillogó fekete szemei beesettek, karikásak, szemei alatt duzzadt táskák, májfoltok, szép magas homloka most szüntelen ráncos, szája szegletében keserű vonás, orra, amely régen izgalmasan nemes vonalú volt, most pengeként hegyesedik ki az arcából, s amikor fürdik odanézni sem lehet.” Nem több a megunt feleségnél. Csapody számára viszont: „Alighanem Judit jelentette számomra az igazi, nagy, mindent felülmúló szexuális élményt.”
A szépségét vesztett Judit alakja valóságos, a férj szürkeségében látja őt naponta, míg Csapody emlékezetében hetéraként ragyog. Judit perspektívájából válik Gabi alakja "továbbgondolóvá", aki mindvégig azért olyan kétségbeejtően kívánatos, mert nem több egy puszta emlékképnél.
Mégis vele mondatja ki könyve célját: „Téged még a történelem is elkerül, Látod, Fodort elvitte az ávéhá. Ivánt kizárták a pártból, te csak szemtanú vagy… cselekvésre képtelen szemlélő vajon jó tanú lesz-e egyszer belőled? Tudsz-e majd igazat szólni, vagy csak hipotéziseket mondasz a megtörtént és elmúlt valóságról?”
Szalay Károly szerelmi történetében az anekdoták, ágyjelenetek mellett kirajzolódik a cselekménybe ágyazott kortörténet, a tisztázó szándék, melynek célja az ötvenes évek átértékelése.
Erős Kinga
Forrás: http://szoda.web-oldal.hu/muvek/ErosKinga/Eros%20Kinga-Szerelmes_eveink.pdf
