„Megannyi huszadik századi híradás egy nemzetről, amelynek értékes egyedeit ellenségként kezelték hazájukban, életükre törtek, és kirekesztették a magyar kultúrából.
Van azonban Tollas Tibornak egy másik arculata is, amely arról győz meg, hogy a létezést mint önmagáért való értéket is igaz költőként fogta fel. Nemcsak fegyvert, vitézt énekelt, nemcsak vészjelzést adott, hanem szívhangokat is megszólaltatott. A rabság nemcsak földi pokol a verseiben, hanem az emberi emlékezés, vágyakozás televénye is. Remek ciklust írt a börtönben fölidézett, ifjúkora óta nem ízlelt ételekről – ezek is egészen egyedi értékek. A szülőföld, a család, a barátság és a természet is emlékezetes versekre késztette. Bár eddig főként politikai versei tették ismertté nevét, a jövőben létköltészetét is jobban kellene népszerűsíteni, hogy végre csakugyan elfoglalja megérdemelt helyét a magyar művelődésben. Nem ismerek még egy költőt, aki annyi mindent ki tudott fejezni a világról életünk néma őreivel, a fákkal, mint ő.”
(Alföldy Jenő: Viráglitánia.,Tollas Tibor versei és műfordításai , Magyar Nemzet , 2007, április 7, 35. old.)
