Történetem 1420-ban játszódik...szerenai időszámítás szerint. A Földön ekkor 3625-öt írnak, és mit sem sejtenek a Szerena létezéséről. A Föld túlnépesedéssel, járványokkal, gazdasági zűrzavarral küzd. Már harminc gyarmatosított bolygón folytatja ugyanazt a pazarló, természetet és embereket egyaránt kizsákmányoló életmódot, ami a Földet is már szinte lakhatatlanná tette.
A Föld, ami túlnépesedéssel, járványokkal és gazdasági zűrzavarral küzd 3625-ben már harminc gyarmatosított bolygón folytatja ugyanazt a pazarló embert és természetet kizsákmányoló életmódot, ami a Földet már csaknem lakhatatlanná tette. Ahelyett, hogy változtatnának fenntarthatatlan életvitelülön, a földiek új és új lakható bolygókat keresnek. Egy ilyen élettér kutató expedíció véletlenül a Szerenára téved, ahol a Földről 1420 évvel korábban megszökött csoport a földi civilizáció egy jobb, élhetőbb változatát hozta létre. Az eltévedt hajó érkezése a szerenaiaknak éppen kapóra jön, hiszen segítő szándékkal szeretnék felvenni a kapcsolatot a Földdel. A hajó ötven fős legénységének egy része elfogadja a Szerena vendégszeretetét, és nem akar hazatérni, mások egyéni vágyaik elé helyezik a szülőhazájuk iránti hűséget, a kötelességtudatot, és vállalják a nem veszélytelen részvételt a kapcsolatfelvételben. A történet főszereplője, Akikó nem tud dönteni. Észérvek és érzelmek kavarognak a fejében, a szívében... Sorsát végül egy véletlen dönti el. De amíg idáig eljut a történet, addig megismerkedhet a kedves olvasó egy csodálatos világgal, a Szerenával... A Szerena-szisztémával.
A 2008. novemberében megjelent ÚJGALAXIS-13 antológiában kritika olvasható a könyvről Vásárhelyi Lajos tollából
A Szerena szisztéma c. cikk kulcsszavai
B. Kósa Kati,