Legyintünk egyet alvás közben, hogy elzavarjunk egy szemtelen, álombeli szúnyogot, és az éjjeliszekrényen felborul a vizespohár.
Álom és ébrenlét, valóság és illúzió. Mindegyik olyan hely, ahol - ha biztosak ugyan nem is mindig lehetünk a dolgunkban-, legalább nagyjából ismerjük a szabályokat. Aztán felborul a vizespohár, mert szúnyoggal álmodtunk. Találkozott a két világ, és elázott az éjjeliszekrény. A kötet novelláiban, novellafüzéreiben a két világ egymásba éréséből és egymásra hatásából született történetekkel találkozhatunk. A címadó novellafüzér egy századokon átívelő kapcsolatot mutat be, amiben két ember esélyt kap az állandó újrakezdésre, a hibák újbóli el nem követésére. A kérdés csak az, hogy kérik-e ezt, és hajlandók-e megfizetni az árát.
A „Kárpótlás” és a „Fiú kudarca” a tévedhetetlen tévedését, a végtelen hatalom végességét firtatják.
A „Hosszútávú kapcsolat”-ban egy asztal pályafutása derékba törik, egy táska füle pedig leszakad, de ennek ellenére senki nem hallgat rá. Szerencsére, mert így egy pályakezdő közgazdász esélyt kap a nagy szerelemre, az asztal pedig megtalálja élete hivatását. Mindeközben a Sors pezsgőt bont, néhány földönkívüli végre hazatalál, és talán még a világnak is marad némi esélye, hogy kellemesebb környékké váljon.
A „Születésnap” hőse körülnéz egy helyen, ahol a semmi van, és megérzi a benne rejlő esélyt. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szürke egű bolygó, egy helyét nem találó fiú, aki kincset érő ajándékot kap. Hogy mire jut a lehetőséggel, megtudhatjuk a „Gyöngy” történetéből. (Avagy: mihez kezd a „Kiskondás” a csillagközi térben)
A bemutató történethez teszt is tartozik. Játsszon!
A könyvkritikusok fórumában írták:
Elolvastam és alig tudtam le-letenni a könyvet. A címadó kisregényről az alábbi a véleményem: Az első oldal elolvasásakor azt hittem, hogy egy szokványos, enyhény erotikus művel kerülök szembe. A második fejezet végére teljes zavar volt a fejemben, "hogy függ össze" ismételgettem a kérdést.
A harmadik fejezet végére elkaptam a fonalat. Az utolsó fejezet elolvasásával az első fejezet teljesen átértékelődött, új megvilágítást nyert. Viszza is lapoztam és elolvastam újra.
A könyv tetszett, lebilincselt, szinte egyvégétben olvastam el egy-egy novellát. AJÁNLOM MINDENKINEK!!!!
Káldy Péter
Nekem is tetszett Sach Nefer felvonások című könyve. Kitűnő a lélektani ábrázolása, szereplőit szinte magam előtt látom. Mindenkinek ajánlom!
Ancsúr